A kórus története

A mátészalkai Ádám Jenő Pedagóguskórus nevelőtestületi énekkarként alakult 1958-ban. A kórus megalakulásának elsődleges célja természetesen az éneklés volt, és a helyi ünnepek színvonalának növelése, színesítése.
Mátészalka két iskolája, a Zalka Máté leányiskola és a Hősök terei iskola. Ez utóbbi iskola pedagógusaiból egy tantestületi gyűlés keretén belül jött létre a város első felnőtt énekkara.
Az induló kórusnak 36 tagja volt, 18 nő és 18 férfi. A karnagy: Erdős Jenő.
A kórus első jelentős meghívására 1959-ben került sor Nyíregyházán az Országos Munkás-Paraszt Dalos Találkozóra. Ezután néhány évig különösebb felkérés, meghívás nem érkezett a kórus felé. 1968-ban azonban Erdős Jenő és Toronyicza Gyula népművelési felügyelő elhatározták, hogy újjáélesztik a kórust, de végül kibővítették járásivá. A kórusmuzsikát szerető pedagógusok tizennégy községből csatlakoztak. Így az alapító tagok létszáma a duplájára nőtt, 36-ról 72-re. A vidéken élő kórustagok busszal, vonattal, kerékpárral, gépkocsival tudtak próbára járni.
Később a Járási Művelődési Központ vállalta a fenntartás gondjait. A helyi zeneiskola a próbatermet is biztosította.
A kórus 1970-ben jelen volt valamennyi országos minősítőn. Először "Ezüstkoszorú-diplomával", majd "Aranykoszorú" fokozattal térhetett haza.
1969-től évekig kezdeményezője volt a "Mátészalkai Dalos Tavasz" megrendezésének. Aktív résztvevője volt a jelentősebb megyei kórustalálkozóknak. A megyei kórusaival tartja a kapcsolatot. Az együttes nagy népszerűségnek örvend a karácsonyi és más jeles alkalmakhoz fűződő eseményeken a mai napig.
Kiemelkedő eseménynek tekinthető 1981 nyarán, amikor a kórus tíz napot tölthetett az NSZK-beli Hagenben, Dortmundban és Kölnben.
Az együttes alapító karnagya Erdős Jenő volt, aki 22 éven át társadalmi munkában vezette a kórust. Társkarnagyként kapcsolódott be 1977-ben Csányi Ottó, aki 1981 óta jelenleg is a kórus karnagya.

Az Ádám Jenő Pedagóguskórus szép számmal rendelkezik hazai fellépésekkel. Ide sorolhatjuk elsősorban a kórustalálkozókat. Helyenként hagyományosan visszatérő, máshol egyedi tájjellegű pedagóguskórus-találkozókat szerveznek. Ezek célja rendszerint az új repertoár bemutatása, kollektív és egyéni élménynyújtás kialakítása, az együtt éneklés szépségének megteremtése, élménye. 

-Hagyománnyá vált fellépések
A kórus 1969-ben kezdeményezte a "Mátészalkai Dalos Tavasz" rendezvényeit, melyre sajnálatos módon már több mint10 éve nem került sor.
A "Karácsonyi koncert"-ek megrendezése viszont 1977 óta tart és nagy sikert arat.
A szintén Mátészalkán megrendezett "Reformáció emléknapja" alkalmából rendezett ünnepségre 1989-ben kapott a kórus meghívást első alkalommal. Azóta minden évben közreműködik az emlékünnepségen.

-Karácsonyi koncertek
Láng Károly kórustag és a jelenlegi kórusvezető, Csányi Ottó kezdeményezésére a pedagóguskórus 1977 decemberében "Karácsonyi koncertet" adott Mátészalkán, amely nagy sikert aratott. Így a következő években egyre bővülő repertoárral és más előadók közreműködésével rendezték meg a karácsonyi ünnepségeket eleinte a Városi Művelődési Központban. Ezek az előadások időről időre színvonalasabbak lettek.
1992-től már nem a művelődési központban kaptak helyet a koncertsorozatok, hanem a mátészalkai római katolikus templomban, valamint
1982 óta Mérken
1990 óta Vállajon
1992 óta Fábiánházán
1994 óta Nyírkátán, Jármiban és Nyírmeggyesen
1995 óta Őrben
1997 óta Ópályiban
1999 óta Nyírcsaholyban rendezik meg a "Karácsonyi koncerteket", ahol az Ádám Jenő Pedagóguskórus az Esze Tamás Gimnázium leánykarával és az iskola Happy Nation énekegyüttesével lép színpadra. Van úgy, hogy a kórus ebben az időben több mint egy héten át koncertezik. A kórustagokat egy fogadott busz szállítja a koncert helyszínére. Ott biztosítanak helyet az átöltözésre, és vendégül is látják a fellépőket. 18 órai kezdettel megkezdődik a hangverseny.
Minden évben a kórustagokat és a koncerteken vendégként résztvevőket is nagyon örömmel tölti el egy ilyen esemény. Szerencsére minden évben nagy sikere van.
A kórus már szeptembertől kezdve nagy lelkesedéssel készül rá, hogy az év utolsó hónapján egy kis lángot gyújthasson az emberek szívében, mint a karácsony előhírnöke.

-Jubileumi hangversenyek:
Meghitt, családias rendezvények, melyeken a meghívott vendégeken kívül a jubiláló kórus tagjainak hozzátartozói, a kórusmuzsika barátai vesznek részt. Ezen a jeles eseményen lehetőség nyílik arra, hogy a kórus munkáját oklevelekkel, kitüntetésekkel díjazzák.
1983. június 4-én ünnepelte a kórus fennállásának 25. évfordulóját Mátészalkán a Városi Művelődési Központban. A hangverseny díszvendége Fasang Árpád zeneszerző, karnagy volt.
1988. április 30-án újabb nagyszabású hangverseny következett az énekkar 30. évfordulójának alkalmából.   Helyszíne a mátészalkai 6. sz. Általános Iskola (mai Móricz Zsigmond Általános Iskola).  A hangverseny díszvendége ezúttal is Fasang Árpád volt. A műsorban közreműködött Faragó Laura hangversenyénekes, ifj. Fasang Árpád zongoraművész, a Pelsőci Női Kar Csehszlovákiából és a vásárosnaményi Liszt Ferenc Vegyeskar.
Ekkor vette fel a kórus Ádám Jenő zenetudós nevét. Ádám Jenő (1896- 1982) Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, aki Kodály Zoltánnál (1925) és F. Weingartnernél (1933) szerzett diplomát.   Budapesti iskolákban és a Zeneművészeti Főiskolán tanított. A Zeneművészeti Főiskola kórusát vezette. Foglalkozott a zenei nevelés kérdéseivel és széles körű népművelő tevékenység fűződik a nevéhez. Kiemelkedő szerepe volt a Kodály- módszer kidolgozásában is. Kodállyal együtt a Szó-Mi és az Énekeskönyv az általános iskolák számára című könyvek szerzője volt. Kamarazenei, zenekari, vokális művei a magyar népzenéhez köthetőek. Főbb művei: Magyar karácsony, Mária Veronika opera, Ember az úton, Szimfonikus freskók, két vonósnégyes, Gordonkaszonáta, dalok, kórusművek, filmzenék, népdalfeldolgozások. Zenei írásai: A skálától a szimfóniáig- rádiós sorozat (1943), Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján (1944), A muzsikáról (1954).
Hogy miért éppen Ádám Jenő nevét vette fel a mátészalkai Pedagóguskórus?
Először is azért, mert a kórus megkapta 1987-ben Ádám Jenő zongoráját ifjabb Fasang Árpád jóvoltából (ez a zongora 1997-ben Budapestre került az Ádám Jenő Emlékmúzeumba Ádám Jenő több hagyatékával is).
Másodszor pedig Csányi Ottó karnagy úr nagyra értékeli - kórus tagjaival együtt - a zeneszerző, karnagy munkásságát. 
A kórus 2008-ban ünnepelte 50 éves évfordulóját.

- Minősítések:
A kórus először 1997-ben minősült, ahol "Ezüstkoszorú" minősítést kapott. Ezután 2002-ig minden minősítése "Aranykoszorú" volt.
A kórus vezetősége célul tűzte ki, hogy próbáljon egy magasabb minősítésért indulni. Mivel általában a "központi" minősítő hangversenyeken a kötelező műsoridő max. 12 perc, így nem tudtak megcélozni a magasabb szintet.
Ezért 2002-ben itt Mátészalkán, egy önálló hangversennyel készültek a megmérettetésre.
Egy teljes koncertet, 55 percet énekeltek. A blokkok között az énekkar tagjai között lévő hangszeres előadók színesítették, tették még változatosabbá a műsort. A közönség szervezése is az együttes feladata volt. Sikerült telt házat biztosítani. (Sajnos napjainkban általában csak a kórusok hallgatják meg egymást)
A zsűri tagjai voltak: Zámbó István, Nógrády László és Timkó Gábor.
Ezen a hangversenyen nyújtott teljesítményük alapján a "Fesztiválkórus" minősítést kapták.
2007-ben hasonló feltételek mellet ismét így minősültek, ahol sikerült megtartani
a"Fesztiválkórus" minősítést.
Mivel a zsűri tagjai ugyanazok voltak,(Sajnos Zámbó István karnagy úr azóta elhunyt), így megtapasztalhatták, hogy az előzőleg adott jó tanácsokat az énekkar miként valósította meg
Külföldi fellépések, nemzetközi kapcsolatok

A kórusnak lehetősége nyílt többször is külföldön fellépni. Többek között ellátogattak Németországba, Olaszországba, Finnországba. Nem csak a fellépések szempontjából voltak különlegesek ezek az utak. A tagok kirándultak, felszabadultak és a sok közös élmény által egyre jobban összekovácsolódtak.
Ezeknek a külföldi utaknak a kórus megszilárdítását és fejlődését segítő hatása különösen számottevő. Növeli a közösség iránti felelősségérzetet, a tagság öntudatát. A vezetőséget és persze a tagokat is nagyobb erőfeszítésre serkenti, mivel meg akarnak felelni a bizalomnak. A siker pedig nem marad el.
1979-ben az együttes -az 1978-ban megrendezett NDK-beli Werderben való szereplés hatására-  eljutott a Werder állami gazdaság hagyományosan megrendezésre kerülő "Gyümölcsvirágzási ünnep" 100. évfordulójára. A kórus egy hetet töltött itt és több alkalommal nyílt lehetőségük, hogy megszerettessék a magyar kórusmuzsikát az ott élő emberekkel is.
Nagy élmény volt 1981 nyara, amikor tíz napot tölthettek az NSZK-beli Hagenben, Kölnben és Dortmundban. A sikeres fellépés után, amely nagy közönség előtt zajlott, képes tudósítás jelent meg a Hagener Rundschau-ban, valamint a Westfalenpost-ban és a Westfilische Rundschau-ban.
1983-ban Ungváron vendégszerepelt az együttes.
A következő évben Csehszlovákiába látogattak, Vlachovo-ba. Igazából az út kirándulás jellegű volt, mert nem meghívásra, hanem saját kezdeményezésre indult a kórus. Lehetőségük nyílt megismerkedni a legszebb tájakkal, úgy mint, Lőcse, Rozsnyó, Dobsina, Andrássy Mauzóleum stb.
1984-ben Csehszlovákiából, Plesivec-ről érkezett vendégkórus Mátészalkára. A mátészalkai pedagóguskórussal együtt közös hangversenyt adtak Nyírkátán, Nyírcsaholyban, illetve Mátészalkán.
1985-ben újra Csehszlovákiába látogatott az énekkar A csehszlovákiai Magyar Munkásénekkarok Központi fesztiváljára, Cömrhorkán.
1986-ban a csehszlovák kórus viszonozta a magyarok látogatását a 30 éves jubileumi ünnepségen.
Ugyanebben az évben a kórus saját kezdeményezésre Erdélybe utazott.
1989 nyarán München-be mentek, ahol a vendéglátó kórustagok saját otthonukban szállásolták el a kórus tagjait. A gyönyörű városban templomi koncertet is adtak.
1990-ben kétszer is ellátogatott az együttes Nagykárolyba. Másodjára a Vizsolyi Biblia elkészítésének 400. évfordulójának alkalmából.
Ebben az évben a kórus felvehette a kapcsolatot - Fasang Árpád zongoraművész jóvoltából- egy finn, keravai férfikórussal, akik még ez évben Mátészalkára látogattak.
A mátészalkai pedagóguskórusnak pedig a következő évben, 1991-ben nyílt lehetősége a viszzalátogatásra. A kórus egy része repülővel, mások autóbusszal utaztak, később hajóval érkeztek Helsinkibe.
1994-ben hollandiai, zevenaari út következett, ahol a holland rádió felvételt is készített az énekkarral. Itt is a kórustagok otthonukba fogadták a mátészalkaiakat. 
1995 februárjában Romániában, Satu Mare városban lépett fel az Ádám Jenő Pedagóguskórus.
A görögországi kórussal való jó viszony kialakításának hatására az együttes 1997-ben Thessalonikibe utazhatott, ahol felléptek a városháza dísztermében és több templomban is.
1998 nyarán a görög kórus visszalátogatott a mátészalkai kórushoz. A vendégek szatmár körúton vehettek részt - Szatmárcseke, Nyírbátor, Máriapócs, Túristvándi, valamint a 40 éves jubileumi ünnepségen is felléptek. Másnap Mérken, a római-katolikus templomban adtak koncertet, majd a falu ebédre invitálta őket. Aznap este a mátészalkai Szatmári Múzeumot tekinthették meg, melynek kertjében búcsúesten vettek részt.
1999 augusztusában a mátészalkai pedagóguskórus Erdélybe kapott meghívást az Unitárius Püspökségtől. A fellépések helyszínei: Parajd-i sóbánya, székelyudvarhelyi, kolozsvári templomok. Lehetőség volt Erdély más nevezetességeit is megcsodálni.
2000-ben az együttes Lengyelországba látogatott egy lengyel baráti kapcsolat jóvoltából.
2002 nyarán az énekkar vendégül látott egy olasz kórust, és olyan jó viszony alakult ki közöttük, hogy 2003-ban meghívást kaptak Valcellinába, ahol 4 napot tölthettek el kirándulással, pihenéssel és természetesen sikeres koncertekkel. Megtekinthették Róma és Velence valamennyi gyönyörű nevezetességét.
2004-ben a "Homonnai napok"-on vehettek részt a szlovákiai Homonnán. Több alakalommal felléptek a városban elsöprő sikerrel.
Ugyanebben az évben másodjára is Lengyelországba látogatott a kórus a Lublini Lengyel-Magyar kapcsolat jóvoltából.
2006-ban romániai útjuk során újabb sikeres koncerteket tudhattak magukénak, úgy, mint 2008-ban Munkácson. Ebben az évben sikerült eljutni egy nagyobb körútra Münchenbe és Prágába is.
2010-ben újra Erdély csodálatos tájaira utazhattak és énekelhettek együtt az ottani kórusokkal.
Ismét Homonnára látogatott a mátészalkai együttes 2011-ben.
Megfigyelhetjük, hogy az országos pedagóguskórus-fesztiválok mellet a külföldi utak jelentenek vonzerőt, amely arra ösztönzi a tagokat, hogy vállalják a nem kis megterhelést jelentő feladatokat és lelkiismeretesen teljesítsék őket.
Nem hiába mondják, hogy a zene nyelvét mindenhol értik. A bejárt országok nyelvét ugyan nem mindenki beszélte, de közös nyelvként volt jelen a zene mely közelebb hozza embereket.
Wagnert idézve:
"A dallam az abszolút nyelv, amelyen a muzsika minden szívhez egyformán szól".

A kórus belső szervezettsége
A kórus vezetősége:
- karnagy:                                                 Csányi Ottó
- szólamvezetők: szoprán:                            Németh Istvánné
                            alt:                              Vargha Ferdinándné
                            tenor:                           Barkász Gedeon
                            basszus:                        Csányi Szabolcs
- zongora kísérő:                                        Jakab Lászlóné, Németh Istvánné
- elnök:                                                     Bojer György, Pásztor Mihály
- kórustitkár:                                            Varga Péterné


ÁDÁM JENŐ PEDAGÓGUSKÓRUS

Üdvözöllek az Ádám Jenő Pedagóguskórus oldalán!


www.adamjenopedkorus.hu